Kategória
kulturális örökség
Nagy László

Nagy László (1925-1978), a 20. század nagy magyar költője diákkorának, felnövekedésének meghatározó helye volt Pápa. Itt élt, tanult 8 éven át. 1938-tól 1941-ig a Római Katolikus Polgári Fiúiskolában, majd 1941-től 1945-ig a Pápai Református Kollégium kereskedelmi tagozatán. Ahogy a költő maga vallott a korai pápai időszakáról: „Érdekelt a képzőművészet, költészet is, de festő akartam lenni…Lógva az iskolából festeni jártam a város szélére. Forró szélben hullámzott a rozs. Hanyatt fekve a réten, a felhőket néztem, akkor lépett fejemen át egy szép cigánylány…”. Az itt tanító neves festőművész, A. Tóth Sándor felébresztette benne a tehetséget és az érdeklődést a festészet iránt, az ő biztatására iratkozott be az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára. A. Tóth Sándor cserkészparancsnoksága alatt ismerkedett meg a Bakony, a Balaton környékének szépségeivel, a népdalokkal, azokon keresztül Bartókkal és Kodállyal. Ekkoriban a körülötte levő világot egyre jobban megismerő Nagy Lacit (ahogy osztálytársai nevezték) kezdte egyre jobban érdekelni a költészet, a történelem. Eljárt a Képzőtársaság üléseire, érdeklődésének középpontjába ezután már az irodalom került.

Egykori iskolatársa, Csoóri Sándor így emlékezik vissza rá: „A Pápai Református Kollégium rajztermében – négy-öt diákművész képei közt – még most is látom a rajzait, vízfestményeit. Fák, lovak, lombok mögé bújt vízimalmok a képeken. A várost átszelő Tapolca folyó zöld elevensége. Az otthoni udvar, kocsival, tyúkokkal. Aztán a Somló pompás és fennkölt magánya, a síkságról nézve. Közben látom őt magát is, megválthatatlan ütemben ballag a Jókai utcán, a Csóka vendéglő felé, de csak bizonyos távolságból láthatom, hiszen idősebb nálam, ’fölöttem jár’, ráadásul kereskedelmista, s ő már ’híres fiú’. A rajztanárunk, A. Tóth Sándor Móricz Sándorral, Rohonczy Jánossal együtt az ő nevét is emlegeti. Forróság önt el, ha közülük bármelyik mellett elmegyek vagy megállhatok.”

Az elemi iskolája 1988-tól 2003-ig viselte a költő nevét. Az iskola 1990-ben elindított, egy évente megrendezett Nagy László-szavalóversenyt (amelyet ma már az iskola jogutódja, a Tarczy Lajos Általános Iskola rendez meg).

A költő volt pápai iskolái és lakhelye falán emléktábla őrzi a nevét.