Kategória
kulturális örökség
Falitábla 1.

Az iskola szertárában sok, a bencésektől örökölt muzeális értékű szemléltető eszköz található, amely persze csak töredéke az eredeti mennyiségnek. Ezeket gondozták, karbantartották a tanárok az idők folyamán. Ennek köszönhetően a legtöbb eszköz ma is működőképes, használható állapotban van. Nagy részének beszerzése az 1900 és 1920 közötti időre tehető a katalógus könyvek alapján. Néhány eszközön szerepel a beszerzés dátuma, így például a „Falitáblák” esetében: 1855 és 1875. Ezek készítői: Engel Gyula és Neumann Károly 4. osztályos tanulók. A tankönyvek ábrái alapján készítették a táblákat. Szépen kidolgozott, pontos rajzok ezek. Ügyes kezű, okos szellemű fiatalok munkája. Az iskola 350 éves évfordulójakor restaurálták őket. A táblák tartalom szerint: Anyagok hőtágulása, Csillagászat, Elektromosságtan, Optika, Nyomás, Geometria, Statika.

A falitáblák értékesek, mert 150 és 170 évesek, pápai fiatalok készítették, szemet gyönyörködtető a képi megjelenítése a korabeli fizikai eszközöknek. A muzeális értékek megőrzése mellett természetesen folyik a szertárfejlesztés a korszerű fizika oktatásának érdekében.  Ahogy Németh Zsolt, az iskola igazgatója írta ajánlásában: „nemzedékek jönnek és mennek, de az általuk használt és készített tárgyakban tovább él az iskola szellemisége”.