Kategória
kulturális örökség
Bencés templom napjainkban

Gróf Csáky László Pápa földesura telepítette a pálos szerzeteseket Pápára a 17. században. 1638-ban alapított számukra iskolát, kápolnát és rendházat a mai Fő utca 10. szám alatt, a jelenlegi Türr István Gimnázium helyén. A matematika és geometria tanítására kiemelt gondot fordítottak. Napjainkban is kiváló eredményeket érnek el az iskola tanulói ezekben a tantárgyakban a tanulmányi versenyeken és a továbbtanulás terén is. A gimnáziumnak növendéke volt Ányos Pál költő pálos szerzetes. II. József 1786-ban kiadott rendelete alapján megszüntette a pálos rendet, így 1806-tól a Szent Benedek-rend vette át az iskolát. A 19. század közepétől jelentősen bővült a szertári és a könyvtári állománya is. Az oktatása egyre színvonalasabb lett. Köszönhető ez a nagy műveltségű bencés tanároknak, akik a diákok szellemi, testi, lelki fejlesztésére is nagy figyelmet áldoztak és a város társadalmi életében is aktívan részt vettek. A bencések idején nagy hírnévre tett szert az intézmény. Híres növendéke volt Deák Ferenc a „haza bölcse” is. Nevezetes tanárai voltak: Füssy Tamás, Méry Etel, Vaszari Kolos (a későbbi hercegprímás). Az iskola élénk tudományos és irodalmi tevékenységet fejtett ki már a 19. században is. 1911-ben a korábbi algimnáziumot jelentősen bővítették és főgimnáziummá nevezték ki. Az 1920-as évektől jellemző nevelési elve: „a tanulókat vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelni, hazafias szellemmel műveltséghez juttatni és képessé tenni felsőbb fokú tanulmányokra”. 1929-ben, a bencés rend 1400 éves jubileumán elhangzott: „A pápai bencés gimnázium és rendház a város legelőkelőbb kultúrintézménye.” Az 1948-as iskolaállamosítási törvény nyomán a bencés gimnázium megszűnt, az állami tulajdonba került iskola 1951-ben vette fel az 1848/49-es szabadsághős Türr István nevét.

A bencések által megalapozott szellemi, erkölcsi értékek őrzője és tovább vivője a hajdani bencés iskola épületében működő mai Türr István Gimnázium. Ahogy 1998-ban, az iskola 360. évfordulója alkalmából kiadott Emlékkönyvben az iskola vezetője megfogalmazta: „Egy 360 éves intézmény jelenében benne van a múltja, ami meghatározó és példaként szolgál, amire építkezni lehet, de e jelenben ott csírázik az iskola jövője is, ami folytonosságot, az értékek továbbvitelét biztosítja.” S ugyanezt a gondolatot erősíti meg, mintegy igazolva ezt a folytonosságot a 380. évfordulóra kiadott Emlékkönyv egy mondata is: „a hagyományt, amelynek örökösei vagyunk, amelyet szeretnénk megőrizni és méltó módon tovább vinni”.