Kategória
kulturális örökség
Emlékérem a 100 éves évforduló alkalmából 1.

A kör alakuló közgyűlése 1893. május 28-án volt a városi színházban, ahol 269 fő jelentkezett felvételre az egyesületbe. Ez a szám később 300-ra emelkedett. Az elnök dr. Fenyvessy Ferenc lett, alelnök pedig Gyurátz Ferenc püspök és Ihász Lajos földbirtokos (Jókai Mór unokahúgának férje), titkára dr. Kapossy Lucián (a kollégium tanára). A Jókai Kör célját az alapszabály így fogalmazta meg: „A nemzeti művelődés kifejtése, ápolása, terjesztése és a társas élet emelése…”. Ennek érdekében három szakosztályt hoztak létre: irodalmit, zene- és képzőművészetit, színészetit. Az első világháború ideje alatt szünetelt a kör tevékenysége, csak 1924-ben éledt újjá, dr. Antal Géza református püspök elnökletével, majd 1941-től hanyatlani kezdett a kör tevékenysége. Az egyik főtitkár, dr. Kőrös Endre (zsidó származása miatt) 1944-ben hunyt el. A sírjánál búcsúzó tagok ekkor voltak utoljára együtt. A kör tevékenysége 4 évtizedre megszűnt. 1983-ban szerveződött újjá, melynek egy országos Jókai-vetélkedő volt az elindítója. Erdő Imrénét választották elnöknek, később Veszpréminé Turtsányi Valéria, napjainkban pedig Stankovics Marianna tölti be az elnöki tisztséget.

A kör azóta is szerves része a város kulturális, művelődési életének. Aktívan vesz részt a helyi hagyományok ápolásában, a pápai polgárok művelődésében, végzi a nemzeti irodalmi-történeti kincseinkkel kapcsolatos ismeretterjesztést, ápolja a Jókai-kultuszt. Számos helyi és környékbeli emlékmű, emléktábla felállítását kezdeményezte. 1896-ban, a millennium évében emlékművet állított az 1848-ban Pápa mellett vívott ihászi ütközet hőseinek. Emléktáblát helyezett el Deák Ferenc, Petőfi Sándor és Jókai Mór hajdani pápai lakhelyeinek épületén, Vanyolán pedig Vajda Péter költő szülőházán. 1931-ben Petőfi és Jókai bronzszobraival gazdagította a várost a Március 15. téren. A Pápai Jókai Kör nem hiányozhat a helyi kultúrával kapcsolatos egyetlen rendezvényről, megemlékezésről sem. Emlékkiállításaikkal, irodalmi rendezvényeikkel, könyvbemutatóikkal, önképző körükkel, kiadványaikkal példaértékűen formálják a város kulturális arculatát. Értékmentők és közösségteremtők, a város legaktívabb és legnagyobb létszámú civil szervezete. „A magányos ember semmi, csak az egyesületeknek van hosszú életük és igazi súlyuk.” – vallotta Széchenyi István is.

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Veszprém Megyei Értéktár Bizottsága a nemzeti értéket 2018-ban felvette a Veszprém Megyei Értéktár kulturális örökség szakterületi kategóriájába.

https://ertektar.vpmegye.hu/index.php/11-veszprem-megye-ertektar/kulturalis-orokseg/40-papai-jokai-kor