Kategória
kulturális örökség
1970. (Bircher József vezetésével)

Pápa azon kevés városok közé tartozik, amely számos fúvószenekarral büszkélkedett. Működött a városban templomi, polgárőr, nemzetőr, tűzoltó, főiskolai, cserkész, levente, katona- és városi fúvószenekar is. A mai zenekar jogelődjét Lengyel Gyula alapította 1918-ban. A zenekarról 1926-ig szólnak híradások. Ekkor Lengyel Gyula a frissen szerveződő Leventezenekar élére került. 1931-ben Védenyi (Ekker) Lajos győri katonazenész vette át a karmesterséget 1934-ig. Ezután tamburmajor (zenekarvezető tehetséges zenész) vezetésével próbáltak meg fennmaradni. Így volt ez Szabó Tibor, majd Pala Károly textilkereskedő vezetésével is. 1942-ben tűnt fel a zenekar élén az akkor 23 éves Bircher József. 1945-ben megszűnt a Leventezenekar és Pápa Város Fúvószenekara néven 1946-ban alapították újjá a városi zenekart.  Bircher József 1974-ig, 32 éven át állt az együttes élén. 1974-ben a város vezetése Molnár Zoltánt, a zeneiskola rézfúvós és ütős tanárát kérte fel a fúvószenekar vezetésére, aki 1980-ig látta el ezt a feladatot. Szabó Gyula volt az, aki ezután próbálta összetartani a fúvószenekart. 1989. szeptemberétől új rézfúvós tanár és iskolaigazgató érkezett a pápai Bartók Béla Zeneiskolába Kovács Attila személyében, aki egyben elvállalta a fúvószenekar vezetését is. 1996-ra a zenekar tagjainak utánpótlásgondja megoldódni látszott és a zenekar színvonala is jelentősen javult. Ennek méltánylásaként a zenekar Pro Comitatu díjban és Pápa Város Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült. 2003-ban Hetyei József a zeneiskola tanára vette át a karmesteri pálcát. 2008-tól a mai napig Horváth Adrián vezeti Pápa Város Fúvószenekarát. 2005-ben útjára indult az Újévi Fúvós Show sorozat, ami máig meghatározó koncertje a zenekarnak. 2006. március 15-én Pápa Város Fúvószenekara megkapta az elmúlt hatvan évben végzett kiemelkedő művészi munkájáért Pápa Város Díszoklevelét.

Az Újévi Fúvós Show-k az évek alatt Pápa legkedveltebb előadásai lettek. 2012-ben jelentek meg először új elemek a koncerten. A 2013-as Blues Brothers Show teltházas előadás volt. 2014-ben a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Kamarazenekarával és a Bartók Béla Zeneiskola tanáraival közösen egy pápai szimfonikus zenekarban összeállva emlékhangversennyel tisztelegtek az egykori énektanár, Gáty Zoltán emléke előtt. 2014-es a 10. jubileumi előadás volt, aSwing Show szintén telt házzal ment. 2015. január 1-i ABBA-Show a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség kiemelt arany minősítését kapta meg „C”, azaz felsőfokon szórakoztató (show) kategóriában.