Huszár János Apáczai Csere János-díjas történelemtanár, Bél Mátyás-díjas helytörténész (1924–2017) éppen száz esztendővel ezelőtt, Pápán látta meg a napvilágot; iskoláit is itt végezte, a Pápai Református Elemi Népiskolában, majd a Pápai Államilag Segélyezett Katolikus Polgári Fiúiskolában. A Pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerezte meg jeles rendű tanítói oklevelét.
A második világégés utolsó időszakában a pápai ejtőernyős ezrednél katonáskodott, két alkalommal teljesített frontszolgálatot; részt vett a komáromi páncélos ütközetben és a balatoni csatában.
Magyar-történelem szakos tanári diplomára a háborút követően, Budapesten tett szert kitűnő eredménnyel, a Pedagógiai Főiskolán. Pedagógusi pályáját szülővárosában kezdte, a Pápai Református Kollégium általános iskolájában.
Az államosítás után mintegy harminchat esztendőn át tanított egykori alma materében, a II. számú Általános Iskolában (korábbi nevén a Pápai Államilag Segélyezett Katolikus Polgári Fiúiskolában). Tanári működése alatt egy rövid ideig igazgatóhelyettesként, aztán még rövidebb ideig megbízott igazgatóként munkált. (Sohasem lehetett belőle „rendes” igazgató, mert nem lépett be a pártba.)
Bő két évtizeden át előbb magyar-történelem szakos felügyelőként, majd vezető szakfelügyelőként lett a leginkább közismert. A történelem szaktárgy gondozása területén országos jelentőségű ismertséget vívott ki magának. Éveken át közreműködője volt a Történelemtanítás című országos folyóirat szerkesztésének, s nem egy tankönyv összeállításának.
Mindvégig sokrétű nevelő hírében állt; a humán tárgyak mellett testneveléssel is foglalkozott, szervezett tornászcsapatokat, tornaünnepélyeket, sőt gyermekkart is. Ő volt az életrehívója a pápai Séllyei István Református Vegyeskarnak, s egész estéket betöltő színdarabok megrendezését is vállalta.
De természetesen számára mindig is a legfőbb szenvedélyt a szeretett város, a helyi múlt értékeinek feltárása, őrzése és továbbadása jelentette. Már diákként is honismerettel kapcsolatos foglalkozásokat és előadásokat tartott. Ettől fogva aztán nem volt megállása; egész életútján keresztül rengeteg dolgozat, tanulmány, cikk került ki íróasztaláról. Méghozzá a legkülönfélébb, a legszínesebb helytörténeti vonatkozásokban (például: Huszár Gál élettörténete, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vitéz Bertalan Árpád, Somogyváry Gyula, Nagy László pápai kötődései, 1848/49 helyi és környékbeli hősei, Kmety György és honvédeinek csornai és ihászi küzdelmei, illetve a pápai első és második világháborús személyiségek, köztük a mártírrá lett László Miklós, valamint az ejtőernyős katonák emlékezete). Kezdeményezésére-javaslatára nevezték el egykori iskolatársáról, Nagy László Kossuth-díjas költőről a II. számú Általános Iskolát.
Az 1983-as országos, televíziós Jókai-vetélkedő hatására kezdett mind lendületesebb ismeretterjesztő munkába; újjászervezte a város nagy múltú kulturális szervezetét, a Pápai Jókai Kört, melynek rendkívül aktív vezetőjeként, főtitkáraként számtalan kezdeményezést valósított meg bő két évtizeden át. Az új, XX. század végi Pápai Jókai Kör a főtitkár Huszár János népszerű kisugárzásával, megkapó ötleteivel vált újra naggyá, Pápa legjelentősebb egyesületévé. Ennek keretein belül, a hosszú évek alatt sok-sok neves közéleti, irodalmi és tudományos személyiség látogatott vissza hívó szavára Pápára, s erősödtek újra olyan elszármazottak szálai a szeretett várossal, mint Rab Zsuzsáé, Csoóri Sándoré, Lőrincze Lajosé, vagy Jókay Sándoré, stb.
Fáradhatatlan szerkesztői-szerzői munkájával tucatnyi helytörténeti kiadvány került a pápaiak kezébe, s ezek mellett, irányításával még több emlékjel – utcanév-magyarázó táblácska, emléktábla – került felállításra, felújításra, újraavatásra. Elég csak a pápai Huszár lakótelep ejtőernyős-emlékművére, az 1849-ben Csornánál megsebesült, és Pápán elhunyt 34 honvéd millenniumi emlékparki kopjafájára, a francia katonák Anna téri emlékkeresztjének megújítására, az első világháborúkor, a katonakórházakban elhunytak központi emlékkeresztjére, vagy a Török Bálint utcai Szőllősy–Makrai-féle gránittáblára gondolni.
A Jókai Kör mellett mindig is szívvel-lélekkel vezette a városi helytörténeti kört, pontosabb nevén a Várostörténeti–Honismereti Kört, aztán az általa kitalált pedagógiatörténeti és ipartörténeti közösséget, és nem feledhető ki a sorból a „Szűkebb pátriánk” címet viselő, a diákok százai számára meghirdetett nagysikerű honismereti tanfolyam sem, mely ugyancsak hosszas időkön át jelentett igen aktív szervezői elfoglaltságot a Tanár Úr számára. Sokat tett a pápai levéltár népszerűsítéséért is, melynek gyűjteményeit értékes anyagokkal gyarapította.
Rendkívül buzgó, dolgos pályafutása alatt, csupaszív pedagógiai-lokálpatrióta fáradozásaiért számos elismerésben részesült. A teljesség igénye nélkül, említésre méltóak a legrangosabbak: Apáczai Csere János-díj (1982), Bél Mátyás-díj (1994), Pápa Városért Érdemérem (1993), Veszprém Megye Érdemrendje (2001), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011).
