Kategória
épített környezet
kulturális örökség
Régi temető síremlékei

A pápai zsidó közösségnek két temetőkertje van városunkban.  A régi a Veszprémi út 27., az új temető pedig a Veszprémi út 38. számú ház kertje mögött található.

Pápán a 18. század közepétől voltak jelen nagyobb számban a zsidók. A közösség kezdetben a Kálvária temető egy elkülönített részébe temetkezett. Az itt elhantoltakat később áthozták a régi temetőbe. A 19. század végére ez a „régi” temető megtelt, így vásárolt a hitközség az Alsóvárosi temető mellett területet, ez lett az úgynevezett „új” temető, amely 1898 és 1899 szeptembere között nyílt meg. Az 1993-ban felújított régi temetőt pedig műemlékké nyilvánították. Az új temetőbe a ravatalozón keresztül vezet az út, melynek homlokzatán héber nyelvű felirat látható. Ennek jelentése: „Emlékezz: elhagyják majd sírjaikat Illés eljövetelekor”. 1974-ben emléktáblát avattak a falán a Holokauszt pápai zsidó áldozatainak emlékére, 1990-ben pedig emlékművet az épület mellett. Az új temetőben nyugszik több, a város életében fontos szerepet játszott kereskedő és gyáros, például: Roth Moshe Arje és Gottlieb Sámuel rabbik, az egykori híres pápai jesiva vezetői, Lőwenstein Adolf hitközségi vezető, vitéz László Miklós kereskedő (első világháborús hős) és fia, akiket meggyilkoltak 1944-ben a város határában. A temető hátsó részében temették el a II. világháború idején a nácik által meggyalázott tóratekercseket. Az egykor itt élt zsidó közösség emlékét, az elmúlt 300 évük nyomait – a zsinagógán kívül – az itt található sírkövek őrzik.

Bő kétszáz év alatt a város lakosságának egynegyedét kitevő zsidóság Pápa meghatározó társadalmi és vallási közössége volt. Egy település története pedig a valaha benne élt és élő emberek, közösségek által ismerhető meg igazán.