Pápa Város Települési Értéktára

„Egy nemzetnél nemcsak az a fontos,
hogy vannak-e értékei, hanem az is,
hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.”

(Egry József, a Balaton festője)

 

Magyarország parlamentje 2012. áprilisában fogadta el a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, amelynek legfontosabb célja azonosítani, számba venni és minél szélesebb körben megismertetni nemzeti értékeinket és egyúttal gondoskodni fennmaradásukról.

A települési értéktárak a nemzeti értékpiramis első lépcsőfokát alkotják. A település helyi jelentőséget meghaladó értékei a megyei értéktárba, majd a Magyar Értéktárba juthatnak el. A Magyar Értéktárban nyilvántartott, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével és minőségével kitűnő nemzeti értékek a Hungarikum Bizottság döntése alapján pedig a Hungarikumok Gyűjteményébe kerülhetnek.

Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2013. június 14-i ülésén létrehozta Pápa Város Települési Értéktárát, amely a város területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény.

A Képviselőtestület fenti döntése alapján pedig 2014. február 21-én megalakult Pápa Város Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága.

Az értéktár létrehozatalának célja:

  • számba venni, dokumentálni nemzeti értékeinket annak érdekében, hogy ebből egy közös nemzeti nyilvántartás, adatbázis készüljön;
  • a gyűjtőmunkát a lehető legszélesebb körre kiterjeszteni;
  • létrehozni és közkinccsé tenni a helyi és országos jelentőségű nemzeti értékek gyűjteményét;
  • a Magyar Értéktárból kiválasztani a nemzetközi viszonylatban is csúcsteljesítménynek számító hungarikumokat;
  • gondoskodni az értékek megismertetéséről bel- és külföldön egyaránt;
  • gondoskodni az értékek fennmaradásáról, védelméről, erősítve a nemzeti tudatot és a hazai gazdaságot.

Honlapunkon elérhetőek mindazon települési értékek, melyek már bekerültek Pápa Város Települési Értéktárába, azok rövid szöveges bemutatásával, egyedi jellemzőinek és történetének leírásával, képes illusztrációval. (Az értékek ismertetőinek elsődleges forrásai a Bizottság részére benyújtott javaslatok.)

A Bizottság ezúton is szeretné felhívni a polgárok, civil és társadalmi szervezetek, intézmények figyelmét arra, hogy gyűjtsék össze a városhoz kapcsolódó települési értékeket (agrár- és élelmiszergazdaság, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet és turizmus kategóriákban) és terjesszék azokat a Bizottság elé.

A felterjesztéshez szükséges adatlap a Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár honlapján (http://hungarikum.hu/hu/jogszabalyok) érhető el.